Mit tippel, hány éves az ország legfiatalabb polgármestere?
Nem, annál is fiatalabb.
Jászberény térségének fideszes képviselője önkritikusan nyilatkozott, miután pártja jelöltje alulmaradt az ellenzéki jelölttel szemben a városban megismételt polgármester-választáson.
Fehér Gyula lett a polgármester a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyéstán, ahol vasárnap megismételték az önkormányzati választást.
Nem állapította meg az eredményt a helyi választási bizottság vasárnap a Zala megyei Várföldén, mert az október 13-ai szavazáshoz hasonlóan ezúttal is túl sokan szavaztak olyanok, akik korábban nem laktak a településen.
A vasárnapi, megismételt önkormányzati választás az ellenzék erősödését hozta. Komlón 31 szavazat döntött végül a polgármesteri címtől, míg az eredetileg jobbikos jászberényi jelölt 14 szavazatos előnyből egy hónap alatt több ezreset csinált. Hadházy Ákos szerint vége a mutyiknak Szekszárdon.
Sokszor többen voltak voksolni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei zsákfaluban, mint ahányan ott élnek.
Jászberényben söpört a legutóbb hajszállal élen végzett jobbikos. Szekszárdon mindkét megtámadott körzetet megerősödve tartotta meg az ellenzéki szövetség jelöltje. Komlón kisebb előnnyel, de végül megtartotta polgármesteri tisztségét a fideszes Polics József, az egyéni körzetben viszont fordított a momentumos jelölt.
Ennél pontosabban nem lehet megragadni a lényeget.
Finoman szólva is furcsán zajlott le október 13-án a választás Komló egyik körzetében, így az egykori bányászközpontban vasárnap több mint 1200-an ismét szavazhatnak. Ettől pedig még akár a polgármesteri verseny is fordulhat.
Tíz településen tartanak ma megismételt önkormányzati választást reggel 6 és este 7 óra között. A megismételt szavazáson ugyanazok a szabályok érvényesek, mint az október 13-ai választásokon.
Tíz településen ismétlik lesz megismételt önkormányzati választás vasárnap választási bizottsági vagy bírósági döntés alapján, egyebek mellett pénzfelajánlások, szabálytalan lakcímlétesítések, valamint a mozgóurnás szavazás szabályainak megsértése miatt.
A szocialisták két panaszában nincs valódi alkotmányossági kérdés, ezért az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasította ezeket. Így november 10-én meg kell ismételni két képviselőválasztást, és előfordulhat, hogy a Fidesz visszaszerzi többségét.
Nem temetés, hanem dicséret. Az önkormányzati választás értékelése. Vélemény.
A józsefvárosi testület megválasztotta Pikó András polgármester alpolgármestereit is.
Győrön az ország szeme: csütörtök délután tartja alakuló ülését a közgyűlés, az esemény Borkai Zsolt fideszesként megválasztott, majd függetlenné avanzsált polgármester szerdai lemondása miatt még érdekesebbnek ígérkezik, mint ahogy várható volt. Vajon hogy csinálja végig az ünnepi ceremóniát a törölközőt végül csak bedobó városvezető? Tudósítóink a helyszínen lesznek, kövesse velünk az eseményeket!
Nyáron a jelöltté válását próbálták megakadályozni, októberi választási győzelme óta a követeléseikkel próbálják maguk alá gyűrni Ferencváros új, független polgármesterét az ellenzék képviselő-testületbe jutott pártjai. Baranyi Krisztina az egyik legkomolyabb csörtére éppen egykori, előválasztáson legyőzött momentumos riválisával, Jancsó Andreával kényszerül.
Bár Borkai Zsolt hivatalosan csak pár órával ezelőtt mondott le október 13-án elnyert megbízatásáról, Győrben, illetve a Fideszben már az önkormányzati választás után megindultak a találgatások, hogy kit indíthat a párt az utódjaként. A Fidesz hivatalosan még nem mondott nevet, az informális jelöltskála egyelőre az alpolgármestertől egy orvoson és egy vállalkozón át egy újabb sportolócelebig terjed.
Az Alkotmánybíróság igazat adott Ács Rezső szekszárdi polgármesternek, és megsemmisítette a Pécsi Ítélőtábla őt elmarasztaló döntését.
Mit szól a kormány ahhoz, hogy Borkai Zsolt lemond elnyert polgármesteri tisztségéről – kérdezte a HVG Gulyás Gergelyt. A kancellárminiszter annyit mondott: Heuréka!